2015. január 30., péntek

Grillezett sajt gazdag majonézes hússalátával

Elterveztem, hogy sajtot grillezek, azonban nem akartam egy egyszerű zöld salátával találni. Valami laktatóbbat, "konkrétabbat" szerettem volna mellé. Ezért összeállítottam egy kis baconnel megbolondított majonézes virslisalátát. Isteni lett!



Hozzávalók (2 adag):


  • 4 db virsli
  • 4 szelet bacon
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 1 pohár tejföl
  • 2,5 evőkanál majonéz
  • Fél marék csemege kukorica
  • Bors
  • Olaj


Elkészítése:

Kezdjünk a salátával, hogy a sajtot frissen, melegen tudjuk találni.

Főzzük meg a virsliket, majd vágjuk fel őket vékony karikákra. Közben pirítsuk meg a vékony csíkokra vágott bacont egy evőkanál olajon. Hagyjuk kihűlni őket, s közben vágjuk a hagymát apró kockákra. Ha kihűlt a virsli és a bacon, adjuk hozzá őket a hagymához, majd keverjük hozzájuk a tejfölt és a majonézt. Adjuk hozzá a kukoricát, s végül szórjuk meg az egészet frissen őrölt borssal. (Sózni már nem kell; a bacon sója tökéletesen ízesíti a salátát.) Tálalásig tartsuk hűtőben.

A grillezéshez Hajdú grillsajtot vásároltam, amit a csomagoláson leírtak szerint készítettem el: teflon serpenyőben aranybarnára sütöttem a 4-5 mm vastagságúra vágott szeleteket zsiradék hozzáadása nélkül.

Egy kevés friss zöldséget lehet mellé tálalni; szerintem néhány cikk paradicsom jól illik hozzá.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)


4 megjegyzés:

  1. Szia !
    Milyen sajtból a legjobb elkészíteni ?

    VálaszTörlés
  2. Elnézést, most olvasom közben ,hogy leírtad a sajt fajtáját.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Én Hajdú grillsajtot szoktam használni. Több ízben is kapható, érdemes kipróbálni :)

    VálaszTörlés
  4. Szia! Én Hajdú grillsajtot szoktam használni. Több ízben is kapható, érdemes kipróbálni :)

    VálaszTörlés