2015. április 28., kedd

Klasszikus uborkasaláta

A klasszikus uborkasalátához vékony szeletekre kell vágni a megpucolt uborkát, majd besózni. Adni kell hozzá egy kevés ecetet, cukrot (esetünkben cukorhelyettesítőt) és fokhagymát. Én sokféleképpen szeretem az uborkasalátát, de ez az összeállítás az egyik kedvencem, mert a hagyományos éttermi uborkasaláták ízvilágát idézi. Az Atkins diéta alatt kiválóan alkalmas húsok mellé köretként.


Hozzávalók:


  • 1 kígyóuborka
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál ecet
  • 1 dl víz
  • 2 evőkanál eritritol
  • Tejföl

Elkészítés:

Hámozzuk meg az uborkát, majd uborkaszeletelő segítségével vágjuk vékony szeletekre. Adjuk hozzá a finomra aprított fokhagymát, majd alaposan sózzuk be. Min. 10 percig hagyjuk állni, hogy levet ereszthessen. Eközben készítsük el az ecetes öntetet: egy tálkában keverjük össze a vizet, az ecetet és az eritritolt. A 10 perc leteltével alaposan nyomkodjuk ki és öntsük le az uborka levét, majd adjuk hozzá az ecetes öntetet, és jól kavarjuk össze. Tálaláskor egy kis kanálnyi tejfölt adjunk mellé.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

3 megjegyzés:

  1. Én már nagyon rég óta édesítővel készítem az uborkára a levet. Nem csavarom ki. Azzal ki is öntjük azt a kevés vitamint, ami benne van:) Én az uborkára teszem a sót, az édesítőt, az ecetet, összekeverem és abban hagyom állni. Saját levében:)) Próbáljad csak meg!:) Ja és rajta lehet hagyni - főleg a kígyóuborkán - a héját...:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a tippet; ki fogom próbálni! :) A tejfölös uborkasalátát én is héjával szeretem, és arról én sem öntöm le a levet, hogy a tejfölös öntet még ízesebb legyen. Nem tudom miért, ez valahogy így alakult ki nálam... :)

    VálaszTörlés
  3. Persze, anyáink még így csinálták, így tanultuk meg. Aztán valahol egyszer mondta valaki, hogy kiönteni a levét?! Akkor gondolkodtam el:))

    VálaszTörlés